7.a osztályos diákjaink a Határtalanul! program keretein belül a Partiumban jártak.
Az első napon a csoport ellátogatott az érsemjéni Kazinczy Emlékházhoz, ahol a neves nyelvújító mellett megemlékeztek a település másik két ismert szülöttéről: Fráter Lorándról és Csiha Kálmánról.
Ezt követően Székelyhídra, a Petőfi Sándor Elméleti Líceumba látogattak el. A testvériskolai találkozás alkalmával mindkét iskola diákjai bemutatták településük nevezetességeit, érdekességeit, közös játékos vetélkedőn vettek részt, és elhangzott néhány Petőfi-vers is.
Másnap Székelyhíd nevezetességeivel ismerkedtek tanulóink, és koszorút helyeztek el a helyi Turul-szobornál. Ezt követően a kaplonyi Károlyi-kriptát tekintették meg, majd Nagykárolyban a Károlyi-kastélyhoz látogattak el.
Nagymajtényban megemlékeztek a szatmári békéről.
Végül Sződemeteren, Kölcsey Ferenc szülőfalujában idézték fel a nagy költő életének helyi vonatkozásait.
A kirándulás zárónapján a Pece parti Párizsban, Nagyváradon tett az osztály városnéző sétát.
Share
Kommentek